Tapasztalatok

A tavalyi agykontroll-tanfolyam után négy célkitűzése volt Balázsnak: 1. A tavaszi Heraklész fizikai felmérő kupán dobogós hely; 2. Kenu Korosztályos Magyar Bajnoki cím; 3. Korosztályos válogatottba való bekerülés; 4. Kitűnő bizonyítvány. Mindegyik maradéktalanul sikerült, nagyon köszönjük!!!
Szilágyi Gábor

Kedvenc technikáim a háromujj és az elmetükre. Ha beteg vagyok, elmetükrével gyógyítom magam, és sokkal hamarabb meggyógyulok. Amikor lázas voltam, programoztam, és öt nap alatt meggyógyultam.
Ivancsics Bence

Reggelente iskolakezdés előtt mindennap lehetőség szerint megcsináljuk a következő gyakorlatokat: vízivás, agygombok, keresztbe lendítés-párhuzamos gyakorlat, Cook-csomó, végtelen jel rajzolása. Ha reggel kevesebb időnk van, akkor csak a kereszt/párhuzamos gyakorlatokig végezzük el közösen. Reggel morcosan ébred Kata többször, de miután megcsináljuk ezeket a gyakorlatokat, utána mosolyog. Annyira látványos a változás.

A másik pozitívum, hogy nagyon hatékonyan tudja alkalmazni a memóriafogast. 2. osztályos és most tanulták a j/ly betűs szavakat. A j betűnél a papagáj képet használtuk, és így kötöttük hozzá a szavakat, az ly-nél a gólya/király szavakhoz rendeltük a többi ly betűs szót. Persze gyakoroltuk sokat, sok vicces képet alkottunk, és 100%-os pontossággal sikerültek a dolgozatai. A félévi bizonyítványában (szöveges értékelés) is kiemelésre került, hogy a j/ly szavakat biztosan, hibátlanul írja. Más anyukáknak is javasoltam a módszert, egyszerűen magabiztosságot ad a gyereknek, nem izgul a szavak felett, nem tapogatózik a sötétben, hogy melyik szót milyen j/ly betűvel írja. A szabályok esetében felsorolások kapcsán is alkalmazzuk a számos memóriafogast. További sok sikert a munkájához!
Tóthné Ördögh Szilvia

Sokat segített az agykontroll. A háromujjtechnikát használom legtöbbet. A tanfolyam elvégzése óta sokkal jobbak az eredményeim az iskolában, a felvételim is nagyon jól sikerült. Sokkal kipihentebb vagyok a relaxációktól, s a körömrágásról is leszoktam.
Rácz Emese 7. o.

Nekem nagyon bejött az agykontroll, főleg a háromujj-technika. Elsősorban tanulásnál használom: ha a tanár magyaráz, otthon, a tananyag megtanulásánál és dolgozatnál. Az elmetükre-technika abban segített, hogy lefogyjak egy kicsit. Köszönöm az eredményeket Agykontroll, köszi, hogy megtanítottad, Judit! :)
Rácz Kata 7. o.

Kedves Judit! A tegnapi sikertörténetről szeretnék beszámolni: Boglárka részt vett a városi népdalvetélkedőn. Előtte mindketten háromujj-technikáztunk, hogy jól sikerüljön az éneklése, és hogy reálisan zsűrizzék. 3 csoport volt az 1-8 osztályos gyerekek részére. Végül Bogika nyerte "A város pacsirtája" címet, mint a legjobb népdalénekes. Nagyon örvendtünk. Ez jó bizonyíték számára is, hogy az agykontroll ilyen jól működik. Szeretettel üdvözlöm
Teréz

Eltört szombaton a jobb kezem, és kedden vissza kellett menni, hogy megnézzék elmozdult-e a csont. Naponta többször relaxáltam és elképzeltem, minden rendben lesz. Amikor megröntgenezték, a váróban becsuktam a szemem és lementem alfába. Amikor kinyitottam a szemem, meghozták az eredményt, és az volt oda írva: elmozdulás nem jött létre. A doktor bácsi azt is mondta, a korábbi elmozdulás is helyrejött. Most azért relaxálok, hogy minél hamarabb lekerüljön a gipsz.
Mindszenti Gergő

Szia Judit!!!! Képzeld el, hogy ha az egyik osztálytársamnak fáj valamije, én bemegyek a wc-be, és a kuckómban meggyógyítom őket, utána semmi bajuk sincs.
K. Vivien

Amikor baranta edzőtáborba mentem, a fokozatvizsga előtti napon aggódtam, hogy én és a barátom, Gabi nem tudjuk megállás nélkül lefutni a 2 km-t, mert ha megállunk sétálni, akkor megbukunk. De eszembe jutott az elme tükre technika. Elképzeltem, hogy mi ketten sikeresen lefutjuk a távot. Nagyon örültünk, mert sikerült!
Tóth Andris

Már most (tanfolyam után egy nappal) volt egy kis sikerélményem az ébredéskontrollal. Este a 3-ról 1-re módszerrel lementem a szintemre, és gondolatban beállítottam a belső órámat 7 órára. Reggel 7 óra 2 percre ébren voltam! Egyre-egyre pozitívabbnak érzem magam, és szinte az egész napot végig nevettem .
Roberta

Egy vasárnap este megkérdeztem Anyát, hogy reggel mikor keljek fel. Azt mondta 6:50-kor, amit be is programoztam a képzeletbeli órámon. Reggel percre pontosan ébredtem. Anya nagyon meglepődött, mert egyébként nehezen szoktam felkelni.
Kerestem a matricáimat, de sehol sem találtam. Ekkor eszembe jutott az agykontroll tanfolyamon tanult háromujj-technika, és azt láttam, hogy a nappaliban van, de ott már kétszer is megnéztem. Még egyszer megnéztem, és ott volt. Nem hittem volna, hogy meglesz!
Stájer Panni, Szeged

Az iskolában szövegértésből dolgozatot írtunk. Az egyik feladatnál nem jutott eszembe a válasz, de eszembe jutott az agykontroll. Így bevetettem a háromujj-technikát, és sikeresen megcsináltam a feladatot. 100%-os dolgozatot írtam.
Köszönettel: Gergő

Kedves Judit! Először is nagyon jó volt a tanfolyam! Szerintem nagyon érdekes dolgokat vettünk! Képzeld el, sikerült a titkos üzenetküldés. Este alvás előtt minden kontrollt megcsináltam, ahogy azt te mondtad, csak hozzátettem, hogy amikor Rózsa néni (tagozatos angol tanárom) leginkább alkalmas arra, hogy megkapja az üzenetet, akkor keljek fel én is. Úgy is lett! Hajnalban 2-4 óra tájában fel is ébredtem, és azt üzentem Rózsa néninek: "Drága kedves Rózsa néni! Kérlek, holnap ne feleljünk az egyszerű múlt időből, mert az iszonyúan nehéz!" Aztán ébredés kontroll, és újra mély álomba merültem. Ez történt vasárnap este. Hétfőn ötödik órában volt a tagozatos angol, de én persze tiszta ideg voltam, hogy felelünk-e vagy nem. Bejön Rózsa néni, mondja: "Vegyétek elő a tankönyvet!" - és óra végéig eszébe se jutott, hogy nekünk felelni kéne az egyszerű múlt időből. Nagyon megkönnyebbültem. A másik esetem pedig a háromujjas technikával volt! Ma tesiórán nem szólt egyet se a tanár, és leosztályozta az ugrálókötél hajtását. Ugye nem tudtam gyakorolni (mert nem szólt), így két 1-est is kaptam. Nagyon szomorú lettem. Majdnem ötödjére próbáltam, de az ötödiknél eszembe jutott a háromujj-technika. Gyorsan megcsináltam, amit tanultunk, és láss csodát Judit, azt a két 1-est kijavítottam két szép 5-re! Szerintem ez a tanfolyam nagyon sokat segített rajtam. Örülök is! Üdv
Soma

Villő nagyon élvezte az agykontroll-tanfolyamot! Első sikere, hogy útközben hazafelé küldött nekem titkos üzenetet, hogy mire hazaér készítsek neki teát. (Készítettem.) Amint belépett az ajtón az első kérdése a tea volt . Mindent elmesélt ma is... mi volt, hogy volt , csak úgy csillogott a szeme .
Villő Anyukája

Mikor elkezdődött a suli még nem voltam valami jó kosárlabdázó. Gondoltam magamban, úgysem leszek soha az, de aztán eszembe jutott, amit agykontrollon tanultunk. Gyorsan azt mondtam magamban: "Töröld! Töröld! Jó kosaras leszek!" Gyakoroltam, és pár nap múlva már sokkal jobban ment. Az egyik osztálytársam, aki amúgy nagyon jó játékos, kihívott egy meccsre. Elfogadtam. A meccs már a vége felé járt, az eredmény 13:14 volt az ő javára. Eszembe jutott a háromujj-technika. Összeraktam a három ujjam, és azt mondtam: "Be fog menni a kosárba!" Dobtam. A végeredmény 15-14 lett az én javamra.
Nyár közepén egyszer, amikor apával épp vásárolni indultunk, nagyon megfájdult a fejem. A fájdalomkontrollal viszont számomra is meglepően hamar elmúlt a fejfájásom!
Nádasdi Zoli

98%-os lett a szövegértésem! Használtam a háromujj-technikát!
Ádi

Mióta elvégeztem az agykontroll-tanfolyamot rendszeresen használom a tanult technikákat. Ha például este sokat ettem, akkor nehezen tudok elaludni, és ilyenkor segít az alváskontroll. Tesiórán távolugrásnál vagy kislabdadobásnál összeteszem a három ujjamat, így jobban tudok figyelni, és mindig jól sikerül. Az otthoni tanulás is jobban megy a háromujj-technikával, és az indiános dalt is szoktam énekelni, ahogyan a tanfolyamon tanultuk keresztbelendítéssel. Másodikban sok hármasom volt (pl. matek, nyelvtan), azokat kijavítottam ötösre. Ha fáj a fogam, a fejem vagy a hasam, egyszer-kétszer megcsinálom a fájdalomkontrollt, és segít.
H. Pisti

Kedves Judit Néni! Kipróbáltam a FÁJDALOMKONTROLLT, és bevált! Anyának fájt a nyaka, és enyhült a fájdalma. Nagyon jól éreztem magam! Csókolom
Dorka

Ádám kisfiamnak problémái voltak az iskolában. Nem mindig figyelt oda, és sokszor voltak dühkitörései. Olyankor sírt, vagy éppen mérgesen nyilatkozott konfliktushelyzetben. Amióta, elvégezte az agykontroll tanfolyamot, azóta elmúltak ezek a dühkitörései, és a jegyei egyértelműen javultak, melyet tanárai is csodálkozva néznek.
A másik, nagyon kellemes tapasztalat, hogy Riki kisfiam egy hétig beteg volt most a finisben, és lemaradt sok dolgozatról. Mivel minden este relaxációval zárjuk a napot, az egyik este gondolatban üzenetet küldött a tanárának, hogy ne írassa meg vele pótlólag a dolgozatot, csak szóban feleltesse. Másnap, a szaktanár váratlanul bejelentette, hogy akik nem írták meg a tz dolgozatot, azok most lehetőséget kapnak rá, majd Rikihez fordulva közölte, hogy téged pedig szóban kérdezgetlek.
Dombováriné Márti

Kedves Judit! A tanfolyam óta eltelt 3 hét, és nagyon sok pozitív változást hozott Rolika és ezáltal a család életébe is. Az iskolában kevesebb a panasz, azóta talán egyszer kapott fekete pontot, eredményesebben lehet vele kommunikálni. Azt még időnként mondja, hogy ő rossz gyerek, de a tanácsaidat megfogadva nagy súlyt helyezünk ennek a beidegződésnek a megváltoztatására. A héten lesz szülői értekezlet, így a tanító néni is fog visszajelzést adni szóban is arra vonatkozóan, hogy ő érez-e pozitív változást. Azt azért sajnálom, hogy nem előbb kerültünk Hozzád, talán nem mérgesedett volna el ennyire a helyzet. De fő az optimizmus, jobb később, mint soha! Szeretném megköszönni segítségedet, kívánok sok erőt és egészséget, hogy sok gyermek és szülő életébe tudj pozítiv változásokat "varázsolni".
Rolika nagymamája

Kedves Judit Néni !
Akárhogy untattam magam, nem aludtam el. Eszembe jutott az alváskontroll, fogtam magam, megcsináltam kétszer, és aludtam, mint a kis angyal! Nagyon szeretnék elmenni a következő találkozóra.
Üdv.: Mészáros Lili (2. osztályos)

Nemrég végeztem el az agykontrollt, és már vannak sikereim. A kisöcsém darabolta az uborkát, és mélyen elvágta a kezét. A fájdalomcsillapító technikával 10 mp alatt elállítottam a vérzést és elmulasztottam a fájdalmát. Az ébredéskontrollt beprogramoztam 6.00 órára, és 13 másodperccel később ébredtem. Azt hiszem, ez pontosnak vehető. Az alváskontrollt használom a legtöbbet, de egyszer sem mentem még 90 alá, általában 96-nál alszom el. Egyszer szükségem volt a fájdalomkontrollra, mert iszonyatosan fájt a fejem. Lementem a szintemre, és elmulasztottam a fejfájásomat. Utána semmi fájdalmat nem éreztem, vagyis teljesen elmúlt. A háromujj-technikát is rendszeresen használom a tanulásban, nagyon szeretem.
Rádi Mihály, 12 éves

Kedves Judit Néni! Anyukám szerint lehetne nagyobb rend a szobámban. Szerintem ez így jó. Ma nem találtam az agykontrollos zöld füzetem, amibe a tanulnivalókat szoktam rajzolni. Anyukám azt javasolta, hogy ne azt mondogassam, hogy megtalálom, hanem azt, hogy "Kerüljön a kezembe a zöld rajzolós füzetem!". Átnézette a játékaimat, az íróasztalom, a fiókom, és végülis a könyvespolcomra bedugott könyveim között került a kezembe a füzet. Délelőtt pedig a fésűmet nem találtam. Ugyanígy azt mondogattam, hogy "Kezembe kerülsz fésűm!". Anyukám azt is mondta, hogy pakoljak kicsit össze, mert miközben pakolászom a füzetem előkerülhet a fésűm. Pakolásztam, és a fésűmet hívogattam. Miközben a tolltartómért nyúltam, az iskolatáskámban megtaláltam a fésűm. Tényleg én tettem oda!
K. Lilla, 9 éves

Szia Judit! Dominika vagyok Kecskemétről. Képzeld el, használtam az agykontrollt, a háromujjtechnikát és bevált! Ma voltam egy sportversenyen, és elsők lettünk. Szoktam használni a fájdalomcsillapító technikát, anyánál is, a maminál is, és nálam is bevált. Ja, és ez lett az első érmem, ráadásul aranyérem. Ennyit akartam mondani. Köszönettel Dominikától.
Orbán Dominika 2. o.

Fél éve végeztem el az agykontroll--tanfolyamot, azóta nagyon sok jól tapasztalatom van. Először is le akartam szokni a körömrágásról. Ezt még a tanfolyamon elkezdtem programozni. Elképzeltem és mondogattam is magamban, hogy szép, hosszú körmeim vannak. Egy idő után azt vettem észre, hogy már hosszúak is. Most abban a korban vagyok, amikor az embernek pattanásos lesz az arca. De nekem már nem az! Minden kis pórusomhoz - amiből ugye nagyon sok van -, odaállítottam egy kis manót, aki vigyáz rá, hogy tiszta maradjon, és ne gyulladjon be. Most már teljesen szép a bőröm. A tanulásban is sokat segített az agykontroll. Tavaly inkább hármas-négyes tanuló voltam, most már négyes-ötös. Rendszseresen használom a háromujj-technikát. Angolból tavaly kettes-hármas voltam, most meg négyes-ötös. Elképzeltem és mondogattam magamban, hogy "amit most elmondok tanulás közben, mindent megjegyzek". Úgy is lett. Nekem nagyon sokat segít a szavak ereje. Anyukámnak is segítettem agykontrollal. Egyszer nagyon fájt a foga, gennyes púp nőtt rajta. Lementem a kuckómba, hogy gyógyítsam, és képzeletben kilyukasztottam a hólyagot. Mire kijöttem alfából, anyukám mondta, hogy kifakadt a hólyag, és már nem fáj annyira. Amikor nyaralásról hazaérkeztem, anyukámnak nagyon fájt a mellkasa és a bal karja. Nem bírt elaludni, és kérte, ha tudok, enyhítsek a fájdalmon agykontrollal. A kertben lementem alfába, és megláttam, hogy egy érben van egy rög, ez okozza a fájdalmat. Elmondtam neki, és apu bevitte a kórházba. Szívinfarktusa volt, de most már jól van. Agykontrollozni szeretek a legjobban.
Kollár Krisztina 6. o.

Titkos üzenetet küldtem a macskánknak, mert azt szerettem volna, hogy engem is úgy szeressen, mint anyukámat. Anyukámat tekinti a gazdájának, mert ő eteti. Azóta hozzám is ugyanúgy odajön, engem is ugyanúgy szeret, aminek nagyon örülök.
Csépe Amika

Úgy volt, hogy szerdán irodalomból dolgozatot írunk. Nem tudtam készülni, így éjjel gondolati üzenetet küldtem a tanárunknak, megkértem, hogy halassza el a dolgozatot. Hihetetlen, de nem írtunk, csak a következő órán! Addigra megtanultam, és ötös lett.
Jaksa Brigi 8. o.

Mikor apukám hazaérkezett Törökországból nagyon fájt a füle. Én a fájdalomcsillapító technikával megszüntettem a fájdalmát.
Kócsó Martin

Én voltam az osztályban a legrosszabb futó. Agykontroll-tanfolyam után gondoltam, kipróbálom a szavak erejét. Elkezdtem rendszeresen mondogatni, hogy "egyre jobban futok, egyre jobban, könnyebben veszem a levegőt". Első lettem tesi órán! Kérdezték is a többiek, hogy talán edzettem? Pedig nem.
Gondi Ildikó

A német szódolgozatra háromujj-technikával készültem. Csak háromszor átolvastam, és életemben először 5-öst kaptam!
Rádi Alexandra 8. o.

Beállítottam az ébredéstkontrollt 7.10-re. Reggel azt álmodtam, hogy egy óriási óra jön velem szembe, ami 7.10-et mutat. De csak 7.12-kor ébredtem fel.
Dóri

A szomszéd kutya állandóan ugatott éjjel, anyukám nem bírt aludni tőle. Megkérdezte, tanultam-e valamit agykontrollon, amivel el tudnám hallgattatni. Küldtem a kutyának titkos üzenetet, képzeletben odamentem hozzá, vittem neki ennivalót. Mondtam, ha csendben marad, máskor is eljövök hozzá. Anyu reggel kérdezte, mit csináltam a kutyával, mert utána nem ugatott.
Balogh Rita, Szeged

Agykontroll-tanfolyam után anyuékkal fogadtam, hogy a memóriafogassal sorban megjegyzem a szavakat, amiket mondanak. Mindet tudtam, és nyertem 200 forintot!!! Nagyon tetszik ez a technika, az évszámokat is ezzel fogom tanulni.
Bojás Vanessza 5. o.

A barátom keresett egy neki nagyon fontos tárgyat, de nem találta. Én használtam a háromujj-technikát. Mondtam neki, hogy nézze meg a fiókjában. És tényleg ott volt!!
Fejes Máté, Makóról

Két nap alatt olyan sokat tanultam! A fájdalomkontroll tetszik legjobban, de az egész nagyon jó volt! Sokat segített. Nem fogom elfelejteni! Köszönöm!
Zsófi, 9 éves

Kipróbáltam az alváskontrollt, mert esténként nehezen alszom el. Nagyon gyorsan elaludtam, már 93-nál! Este és reggel relaxálok. Sokat jelent, mert eddig reggelente nem éreztem magam kipihentnek. Ahogy a reggeli relaxálás után kijövök alfából, egészen másként érzem magam. Teljesen friss vagyok!
Laboncz Fruzsina

A fájdalomcsillapító technikát használtam anyukámon. Fájt a keze, és én meggyógyítottam! Nagyon örültem neki!
Bence, Kiskunfélegyháza

Nem tudtam elaludni, ezért kipróbáltam az alváskontrollt. 96-nál már aludtam is! Előtte még beállítottam az ébredéskontrollt a képzeletemben. Reggel öt perccel hamarabb ébredtem ugyan, de sokkal frissebben, mint máskor! A háromujj-technikát és a memóriafogast az iskolában is fogom használni, mert nagyon jó! Sérülések esetén magamon és másokon is fogon használni a fájdalomkontollt. Nagy segítség. Rájöttem arra is, hogy a szavak ereje a legfontosabb.
Czinege Csilla, Kecskemét

Az egyik sebem kivérzett, és használtam a fájdalomcsillapító technikát. Hamar elállt a vérzés.
Zalán, 6. o.

Este lefekvés előtt önállóan is kipróbáltam a relaxációt a 3-ról 1-re módszerrel. Nagyon örültem, hogy ilyen jól megy, mert a tanfolyam előtt kicsit kételkedtem, meg tudom-e csinálni. Relaxáció után mindig sokkal éberebbnek érzem magam.
Az ébredéskontrollt is használtam. Beállítottam a belsó órámat 7.35-re. Igaz, 7.25-kor ébredtem fel, de ez azért elsőre nem rossz! Az elalvás-kontrollt is kipróbáltam, de ez most nem sikerült. Valószínűleg azért, mert délután több órát aludtam.
Nagyon kellemesen csalódtam a tanfolyamot illetően. Sokkal jobb volt, mint amire számítottam! Örülök, hogy eljöttem, és használni fogom a technikákat!
Formanek Laura 8. o.

A tesómnak kivérzett a szája, és elállítottam a vérzést. Odatettem a kezem, és mondtam háromszor "Elmúlt! Nem fáj! Nem vérzik!" Gyorsan elállt a vérzés. Nekem bevált. Meg a relaxációs technika is nagyon hatásos, könnyen ellazulok, megnyugszom tőle.
Kapus Diána

Régebben hangos olvasásra mindig csak piros pontot kaptam, de mióta voltam agykontrollon, és használom a háromujj-technikát, azóta csillagokat kapok!
Mikor lázas voltam, többször is lementem a kuckómba gyógyítani magam. Képzeletben ittam egy nagy pohár gyógyító vizet, aztán megnéztem a mindentudó könyvemben, mi tenne jót. Azt láttam, hogy alma. A mindenféle gyümölcsöt termő csodafámról levettem egyet, és megettem. Azután aludtam egyet a kuckómban. Igaz, a valóságban is. Mikor felébredtem szinte teljesen egészséges voltam.
Blanka, 1. osztályos

A verset, amit egy nap alatt meg kellett tanulni, az elmetérkép segítségével gond nélkül meg is tanultam, és másnap ötösre feleltem.
A környezetet is elmetérképpel tanulom, és mire lerajzolom, többnyire már tudom is az egészet. Azért hasznos, mert mostanában sokszor felelünk órán, és könnyebben eszembe jut. Témazáró előtt csak átlapozom az elmetérképeimet, gyorsan átolvasom, és már mehetek is játszani.
A helyesírási szógyűjteményből azokat a szavakat, amelyek írásában nem voltam biztos (j vagy ly), felakasztottam a memóriafogasra, és mikor a tanító néni kimondta a szót, már eszembe is jutott a kép, és rögtön tudtam, hogy kell helyesen írni.
Amikor megfáztam, este lementem alfába, és a képzeletbeli képernyőmön elképzeltem egy nagy hőmérőt, ami a magas lázamat mutatta. Aztán elképzeltem, hogy megy egyre lejjebb, a normális hőmérsékletig. Reggel már nem voltam lázas. Azt is elképzeltem, hogy törpék takarítják ki a sok trutyit a torkomból, kukazsákba rakják, és a számon keresztül kidobálják. Tényleg nagyon hamar meggyógyultam!
Flóra, 10 éves

Kipróbáltam az ébredéskontrollt, amit tanfolyamon tanultunk. Elalvás előtt képzeletben beállítottam az órát, arra az időpontra, amikor fel akartam ébredni! Jól sikerült, tényleg akkor ébredtem! A fejfájásomat is elmúlasztottam fájdalomkontroll technikával. Nagyon örültem neki!
Parrag Anna 2. o.

7 éves kiskunfélegyházi lány vagyok. Az anyukámnak fájt a hasa. Segíteni szerettem volna rajta. Összedörzsöltem a két kezemet, odatettem a hasára, és gondolatban mondtam, ahogy agykontrollon tanultuk: "Elmúlt, nem fáj!" Utána máris jobban lett!
Ladányi Anna

Még az agykontroll-tanfolyam első napján kipróbáltam a fájdalomcsillapító technikát anyukámon. Odatettem a kezem az arcához, és közben mondtam: "Elmúlt, elmúlt, elmúlt!" Azt mondta, valami melegséget érzett, és tényleg elmúlt a fájdalma!
Gulyás András 4. o.

Az ébredéskontrollt próbáltam ki este. Igaz, hamarabb elaludtam a kelleténél, de így is működött. Pontosan akkor ébredtem, amikor akartam!
Cseh Erika 6. o.


Mivel fél évig nem járhattam iskolába félévkor osztályozóvizsgát kellett tennem minden tantárgyból. Az elmetérképezés segítségével rövidebb idő alatt fel tudtam készülni, és jobb eredményt értem el, mint azelőtt bármikor.
Brigi

A Tanuláskontroll (középisk.) tanfolyam után úgy éreztem, ki kell próbálnom, milyen is az, amikor a tanultak szerint állok hozzá a tananyaghoz. Előtte relaxáltam, megcsináltam a bekapcsoló gyakorlatokat. A relaxáció után úgy éreztem magam, mint aki egy hétig csak aludt. Hihetetlenül jó érzés volt! A gyakorlatok után nekiálltam tanulni. Mikor felnéztem a tanulásból, úgy éreztem, mindent tudok! És mennyi idő telt el? ... Háromnegyed óra, pedig történelem, témazáróra tanultam! Hétfőn megszületett az első ötös témazáróm történelemből.
Brasnyó Virág

Az elmetérkép megkönnyítette a tanulásomat, és még időt is spórolok vele! A hosszabb, nehezebb, "tanulósabb" tantárgyaknál alkalmazom, mint pl. biológia, történelem, földrajz. Órák elején, ha az egyik osztálytársam bizonytalan, folyton tőlem kéri el a vázlataimat.
Horváth Zsófia

Mióta használom az elmetérképet irodalomból könnyebben írok fogalmazást és tanulom a verseket. Töriből könnyebben jegyzem meg az évszámokat, a támadások sorrendjét.
Krisztián

Szeretném megköszönni, hogy lehetőségem nyílt részt venni a Tanuláskontrollon , ami sokat segített a töri érettségiben október-novemberben. Sok dolgot tanultam, és amikor úgy adódik, tudom is alkalmazni. Készítettem a törihez elmetérképet is, és sokkal könnyebben ment a tanulás, így jobban emlékeztem bizonyos fogalmakra, eseményekre. Októberben az írásbelin, az esszéknél pont azok voltak, amiket elkészítettem elmetérképpel - el is mosolyodtam rajta. Így nagyon jól meg tudtam írni őket. Novemberben volt a szóbeli, és megkaptam az ÉRETTSÉGI BIZONYÍTVÁNYOMAT! 3-as lett a törim, aminek nagyon örülök, mert tudtam, hogy bennem van a közepes jegy. Igaz, utolsó pillanatban voltam a Tanuláskontrollon, de nagyon megérte, meglett az eredménye. Még egyszer nagyon köszönöm! Boldog Új Évet Kívánok!!!
Henrietta

Bence részt vett a kétnapos Tanuláskontrollon (szerk-i megj.: középiskolásoknak szóló tanfolyam), ami reggel 9-től délután 5-ig tartott mindkét napon. Ráadásul ez szombat-vasárnapra esett, ennek ellenére vasárnap este nagyon kellemes élményekről és tapasztalatokról számolt be nekem itthon. Hétfőn délután már az ott tanultak alapján készült a következő napi dolgozatra (elmetérkép segítségével), és elmondása szerint a dolgozat legalább 75-80%-osra sikerült, ami korábban 20-30%-osra sikerülhetett volna. Bízom benne, hogy a továbbiakban is hasznosítani tudja az ott hallottakat, és örülök neki, hogy Bence is részt vett ezen a kétnapos élményekkel teli tanfolyamon. Köszönjük!
Bence édesanyja

2008 őszén végeztem el először a Lépéselőny (most Tanuláskontroll) tanfolyamot, amit az érettségire való felkészülésemnél jól tudtam használni. Szinte az összes történelem érettségi tételt elmetérképre dolgoztam ki. Később elvégeztem a Villámolvasás tanfolyamot, amiről már nagyon sok jót hallottam (az egyik gimis osztálytársam is elvégezte). Ráadásul a Villámolvasás könyvet már olvasgattam, de nem voltam benne biztos, hogy jól, vagy inkább elég hatékonyan alkalmazom-e a leírt technikákat. A tanfolyamon minden kérdésemre választ kaptam, és az egyetemen gyakran alkalmaztam a módszert. Az elküldött elmetérképek közül pl. a pénzügytanosnak a története, hogy vizsga előtti nap úgy éreztem, végképp nem tudok semmit. Egész héten tanultam, de elfáradtam, s arra gondoltam, ismétlésképpen villámolvasom. Elszaladtam nagy fehér papírért a boltba, és nekiláttam. Olyan nagy anyagról volt szó, hogy csak a kulcsszavak fértek rá az elmetérképre, ezért minden fogalmat, amit felírtam, átismételtem. Másnap szóbelin öten voltunk benn egy számunkra idegen tanárnőnél, és az öt emberből csak én kaptam ötöst. :))) Sajnos, az egyetemi anyagok egy része tényleg olyan sok, hogy nem fért ki mindenhová rajz, és tudom, hogy nem lett volna szabad a másik oldalára írnom, de egyetemista lévén a lappal is meg a pénzemmel is spórolni kellett. Annak ellenére, hogy egyes elmetérképeken nincsenek rajzok, sokszor azt tapasztaltam, hogy már az is sokat segít, ha színes filctollakkal jegyzetelek. Az egyik legkedvesebb elmetérképem, ami angolul készült idegenforgalmi angol órára. Szegedről és Kecskemétről kellett készítenem egy-egy rövid előadást. Amikor a tanárnő meglátta az elmetérképeket, nagyon megdicsért, és ezzel együtt az előadás is jól sikerült, mert a kis vázlatok segítettek feleleveníteni a jellemzéseket. Ha össze szeretném foglalni, mit köszönhetek a tanfolyamoknak, akkor ezeket mondanám: kreatívabban gondolkodom - gyakran már előadáson ülve is képekben, színekben gondolkodtam, jegyzeteltem, mellőzöm a vonalas papírokat, inkább sima fehér lapokat használok; a célállítást és a tanulás megtervezését nyelvtanuláshoz is jól használom - azóta szeretem magát a tanulási folyamatot, nincs szótárfüzetem, egy A/5-ös füzetbe szótárazok, olyan szavaknál, amiket könnyű és egyértelmű lerajzolni, nem is írok magyar megfelelőt; mindig teli van a tolltartóm színes filcekkel - gyakran a csoporttársaim is kölcsönkérték őket, mert náluk soha nem volt ennyi szín; az elmetérképekről nemcsak nekem könnyebb tanulni - szaktársak gyakran kölcsönkérték őket, volt, amit el is felejtettek visszaadni :); társszerzője lettem jegyzeteimnek, könyveimnek - kiemelésekkel, rajzokkal egészítem ki az olvasnivalókat stb. Mindenkinek csak ajánlani tudom a tanfolyamokat. Remélem, segíthetek ebben a történeteimmel és a mellékelt elmetérképeimmel. Üdvözlettel
Balogh Andrea, Szent István Egyetem, turizmus-vendéglátás szak

Tanuláskontroll óta sokkal jobban megy a tanulás és többi időm van a barátaimra is. Számomra a történelem és a nyelvtan voltak a legnehezebb tantárgyak és persze a matek. Most már ezek is jól mennek. Nyelvtanból hármas voltam, a tanuláskontroll segítségével most már ötös, a töri és a matek kettes volt, azóta négyeseket kapok. Nagyon örülök neki!
Rácz Vanessza 6. o.

A Tanuláskontroll utáni első héten a Szondi két apródjából feleltünk. Elmetérképpel (színessel, sok képpel és kevés szóval) tanultam meg a tizenkilenc versszakot, és bár a régies nyelvezete miatt nehéz, így mégis könnyen rögzült az agyamban. Feleléskor láttam magam előtt a saját rajzaim, minden könnyen eszembe jutott, és természetesen ötöst kaptam. Kémiából eddig rosszul álltam, de a legutóbbi dolgozatra már elmetérképpel tanultam, s lám, ötös lett! Köszönöm a lehetőséget, mert azóta nemcsak jó jegyeket kapok, hanem a tanulási időm is lecsökkent egy órára. Egy tananyagot negyedóra alatt simán le lehet rajzolni.
Laura 7. o.

Először is szeretném elküldeni az elmetérképet, amit én csináltam már itthon (történelem). Meg szeretném jegyezni, hogy történelem tanárom nagyon elégedett velem, jobban, mint volt. Remélem, tetszeni fog, ugyanúgy csináltam, ahogy ott megtanultuk. Ezenfelül, más tantárgyakból is ki tudom hozni magamból a "több, mint a maximum" kategóriát. Nagy jól bevált a relaxáció, naponta mindig leülök 10 percet relaxálni, ismételem a tananyagot, és a tanulás is lényegesen könnyebb, mint eddig bármikor. Földrajzból eddig nem nagyon szereztem ötösöket, de most már kevesebb, mint egy héttel a tanfolyam után volt földrajz óránk, és máris kaptam egy ötöst . Nagyon szeretném így folytatni, megkönnyítette a mindennapjaimat ez a tanfolyam és Ön. Mindent nagyon szépen köszönök még egyszer, ezentúl naptárba írandó lesz a villámolvasás és az agykontroll is.
Nagy Sándor 10. o.

Kedves Judit! A tanulmányi eredményeim egyre jobbak. Szeretek ezzel a módszerrel tanulni. Már alig várom, hogy találkozzunk agykontrollon! Üdvözlettel
Vani

Mielőtt elvégeztem a Tanuláskontroll tanfolyamot, mindig nagyon izgultam, ha témazárót írtunk. A tanfolyam óta az előzőleg izgulásra elvesztegetett időt hasznosabb dologra fordítom, és beprogramozom az agyam: 40 perc alatt megírom, az utolsó 5 percben leellenőrzöm, és kimagasló eredményeket érek el. Eddig sikerült!
H. Szabó Delfin Rebeka

Régen nem jól ment a tanulás, de mióta elvégeztem a Tanuláskontrollt, sokkal jobban, könnyebben tudok tanulni. A verseket mindig négyesre mondtam fel, most meg ötösre. Nagyon örülök neki! Köszönöm.
Bagi Zsanett

Tanuláskontroll tanfolyam óta mindent elmetérképpel tanulok. Ami felett eddig másfél órát unatkoztam (töri, földrajz), azt most gyorsan lerajzolom, és tudom. Azóta jóformán csak ötösöket kaptam. Nekem nagyon bevált.
Dósa Patrik 7. o.

Elkezdtem használni az elmetérképes módszert, kb. 2 hete mindennap azzal tanulok (pl. a törit, a földrajzot, a biológiát). Azt vettem észre, hogy amikor hétfőn feleltem földrajzból, nem azon gondolkoztam felelés közben, mit magoltam be, hanem magam elé képzeltem az elmetérképet, amit rajzoltam és arról olvastam le... és 5-t kaptam!
Az angol szavak tanulásánál alkalmaztam a szókártyákat. Nekem még az is bevált, hogy lerajzolom a szót, amit meg akarok tanulni, és közben mondogatom. Ennek is van eredménye, mert a legutóbbi szódolgozatom 5-ös lett (pedig előtte nem volt az)!
Még egyszer szeretném megköszönni a segítséget, mert tényleg sokat segített az a 2 nap!!
Csenki Eszter 8. o.

A verset, amit egy nap alatt meg kellett tanulni, az elmetérkép segítségével gond nélkül meg is tanultam, és másnap ötösre feleltem.
A környezetet is elmetérképpel tanulom, és mire lerajzolom, többnyire már tudom is az egészet. Azért hasznos, mert mostanában sokszor felelünk órán, és könnyebben eszembe jut. Témazáró előtt csak átlapozom az elmetérképeimet, gyorsan átolvasom, és már mehetek is játszani.
A helyesírási szógyűjteményből azokat a szavakat, amelyek írásában nem voltam biztos (j vagy ly), felakasztottam a memóriafogasra, és mikor a tanító néni kimondta a szót, már eszembe is jutott a kép, és rögtön tudtam, hogy kell helyesen írni.
Flóra, 10 éves

Néhány szót szeretnék írni a tanfolyamról:
Először is, az elmetérképet tényleg nagyon jól tudom használni a tanulásban. Legfőbb hasznát abban látom, hogy azokat a tantárgyakat, amiket eddig ki nem állhattam és nagyon nehezen tanultam, most várom, hogy leülhessek és rajzokkal, ábrákkal, nem utolsósorban pedig színes ceruzával, kidolgozzam.
Az elmetérképen kívül nagyon fontos lett az életemben a pozitív gondolkodás is. Nem mindig könnyű, hogy az életet pozitívan lássam, de ha ez sikerül, a vágyaim TÉNYLEG megvalósulnak. Rászoktam arra is, hogy az álmaimat, terveimet felírom egy lapra, majd később kipipálom, ami sikerült. Ami pedig nem, azt újból felírom egy másik lapra, és várom az eredményt. A legjobb benne, hogy a dolgok nagy része tényleg összejön! Én ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki.
Vígh Fruzsi 10. o.

Az első tapasztalataink pozitívak, bár még jegyet nem kapott azóta Martin (1 nap alatt), amióta az elmetérkép segítségével tanul. A tanfolyam után, másnap már a törit, biológiát, fizikát is így tanulta, végre örömmel tette a dolgát és fel is mondta a leckét. Ő kérte, hogy felmondhassa az elmetérkép segítségével a tananyagot.
Melinda

Megnéztem a honlapodat, és az idézet, ami fent van, annyira megtetszett, hogy lélekben már magaménak érzem. Sokat merítettem a tanfolyamból. Itt nemcsak a tanulási módszerekre gondolok, eddig is jó jegyeim voltak, de a tanfolyamot megelőző időszakban már kedvem se volt tanulni. Ebben segített a Lépéselőny. Gyakrabban hagyatkozom a megérzéseimre . Sőt egy nagy változáson is keresztül mentem: eddig építésznek készültem, de emiatt olyan dolgokat kellett feladnom, ami nem tett boldogabbá. Elhatároztam, olyan pályára megyek, ami mindig is érdekelt, s némileg a hobbimhoz, a citerához is kapcsolódik. Így döntöttem el, hogy a műszaki pálya helyett a bölcsész pályát, azon belül is a néprajzot fogom megjelölni.
Mindent köszönök!
Balogh Andrea, 12. o.

Lépéselőny (Tanuláskontroll) tanfolyam után elkészítettem a Toldi 2. énekének elmetérképét. Meg is lett az eredménye!! Könnyebben mondtam föl, nem izgultam. 5-öst kaptam belőle!
Köszönöm a tanfolyamot!
Tamás Dunaföldvárról

Tanuláskontroll tanfolyam óta a környezetet elmetérképpel tanulom. Az év végi osztályzatom már egy jeggyel jobb lett! Valóban könnyebben megy így!
Gulyás András 4. o.

Eddig sok jó tapasztalat ért :). Hibátlan matek zh, és olyan zh is sikerült, amit egyszer villámolvastam és tudtam utána, úgymond megéreztem a megoldást. Nem értettem, miért van úgy, de jó lett :)
Mary

Még nem telt el egy hét azóta, hogy elvégeztem nálad a Villámolvasás tanfolyamot. Be kell ismernem vegyes érzelmekkel ültem ott a padocskában. Az második nap végére nagyon elfáradtam, de nem voltak kétségeim afelől, hogy működik-e a dolog vagy sem. Azóta becsülettel követem az ott tanult útmutatásokat. (Hozzáteszem, sokszor mást mond az agyam, de egy kis mondókával és folyamatos halk Mozart-zenével agyoncsapom a kis reklamáló hitetlen gócokat.) A tanfolyam óta minden nap kezembe veszek egy könyvet, és a tanultak szerint fotóolvasással lefotózom. Másnap, az aktiválás során is követem pontról pontra a tanultakat.
Az első sikerélmény: Ma reggel ébredés után megkérdezte a párom, hogy elolvastam-e a könyvet, amire ő külön megkért. Mondtam neki, hogy természetesen, még szombaton. Következő kérdés: tudom-e, miről szól a könyv. Kutakodni kezdtem a gondolataimban ... nem, nem tudom. TELJES A SOKK, SÖTÉTSÉG. Beégek. Valami hegymászó, valamilyen csúcson, fél lábbal ... Nem tudtam belőle semmit. (Nem aktiváltam a könyvet, csak fotóztam. Nem azért, mert nem akartam, de a tanfolyamon nem került rá sor.) De jött a mentő kérdés, hogy kérdezz bele, hátha visszajön valami. (Reménykedtem.) Egyszer csak megindult valami a kérdések hatására. Minden adat, szakszavak magyarázatokkal, hegyek nagysága – méterre pontosan, életrajz és minden, ami a könyvben volt, jött elő valahonnan. Honnan? Nem tudom. Mintha mindig is tudtam volna, vagy mintha együtt nőttünk volna fel a könyv szereplőjével olyan természetességgel jöttek a tények, adatok. Nem tudtam leplezni az izgalmamat. Szerettem volna legalább egy dicsérő szót kicsikarni a hitetlen otthoniaktól. Dicséretet nem, de annyit azért kaptam, hogy azt mondtad, megtanulod, nem? – Itt van, tudod. Örömmámorban kezdődött a napom.
Pár dolgot még szeretnék elmondani az eltelt majdnem egy héttel kapcsolatban. Nekem tanulságos volt. Készítettem egy listát az olvasandó könyvekről, és kitöltöttem a tanultak szerint. Nagyon hasznos volt. Egyfajta keretbe foglalta a könyvet a célt és az időt. Menetrendet adott a mindennapokhoz.
Csak azt szabad csinálni és csak úgy, ahogy tanultuk. Az a tuti recept. Ha több millió embernek működik, akkor ez a franchise filozófia, nálam is működik. (Ja, közben már sorra került az idegen szavak és kifejezések szótára is az olvasottak között, és jönnek az idegen szavak beszéd közben.) Sokszor kicsit ijesztő.
Nem tudok folyamatosan tv-t nézni. Idegesítenek a hírek. Eddig hírfaló voltam. Mindig legalább a neten ment a hírcsatorna óránként. Rádiót is száműztem. Úgy érzem feleslegesen terheli az agyam. Helyette Mozart szól, vagy egy tanulást segítő cd.
A NEM szót sokkal ritkábban használom, mint eddig. Valahogy rossz kimondani. Sok mindent másképp látok. Nem ragaszkodom görcsösen semmihez. Követem a megoldjuk-filozófiát. Sok könyvet átolvastam (fotóztam le) abból, amit a tanfolyamon láttam Juditnál. Hogy megértsük ezt a módszert, én javasolni tudnám, hogy mindenki csak azokkal a könyvekkel kezdjen dolgozni, amit ott lát. Nem véletlen vannak ott azok a könyvek. Sok fejezet olyan ismerősnek tűnik fotózás után. Persze, mert már Judit is elmondta. Nagyon jó a sikerélmény. Azon már meg sem lepődöm, hogy a New Headway fotózása után 1 órával, már angolul válaszoltam egy magyarul feltett kérdésre. Brrr…, nem tudok ilyen szinten angolul ... Eddig nem tudtam. Most kezdek rájönni, hogy nincsenek határok, csak mi vagyunk… !
Nagyon köszönöm Judit ezt a lehetőséget, amit Tőled kaptam. Sosem felejtem el.
Ez csak pár nap tapasztalat, majd ahogy szaporodnak az élmények, még írok még pár sort, ha megengeded.
Köszönettel: Németh Tünde (aki 6 napja villámolvas)

Az én elvárásomnak megfelelően, sikeresen leérettségiztem a Villámolvasás segítségével. Amit a magam részéről tapasztalatként levontam, s biztatásként mondanék másoknak: A siker nem mindig jön egyből, de kellő gyakorlással és szorgalommal fejlődik ez a képesség, hiszen bele adsz energiát. Türelmes is voltam magammal, a fejlődés fokozatosan történt, a hangsúly szerintem a gyakorláson/használaton van! Ez a tanulási forma felhasználja mindazokat a képességeket, amelyeket valójában képesek vagyunk használni. Mindig az elménkben létezik csak az a bizonyos korlát. Az előhívásnál is bátran engedjétek el a fantáziátok, minél több érzelmet - lehetőleg pozitívat - vált ki belőled, annál maradandóbb marad. Ez egy teljesen új út mindenkinek, de a járatlan ösvény mindig értékesebb, hiszen ott találjuk meg az igazi kincseket.
Szabina 19 éves

Kezdeném a sikerélményemmel: záróvizsgára készülök, ez most nekem közel 6000 oldal könyvet és jegyzetet jelent, ami jövőhéten csütörtökön kerül számadásra. Minden könyvet, amit eddig még a korábbiakban nem fotóztam be, most befotózom (legtöbb esetben csak egyik irányban, így is marhasok :D), mégha nem is aktiválom. Így volt ez a szerves kémia majd' 900 oldalas remekművével is. Egyik este befotóztam, majd tanultam az anyagot. Másnap szinte kiáltott érte az agyam, hogy aktiváld már, én meg azt mondtam, hogy "ha már ennyire akarod, aktiváld magad, menni fog az!". Reggel úgy ébredtem, hogy éjjel rendkívül felszínesen aludtam, mert intenzív álmom volt. Álmomban otthon felmentem a padlásunkra, ahol egy szép, tágas, tiszta tanulószoba volt berendezve, és leemeltem a polcról egy szakdolgozatot (arra is emlékszem, ki írta, de ilyen embert még nem ismerek :)). Elkezdtem olvasgatni, és gyakorlatilag egy nagyon összeszedett szerves kémia jegyzet volt Arra is emlékszem, mit olvastam benne, amit viszont a korábbiakban nem tanultam. Sajnos, nem volt időm még belebújni a könyvbe átnézni, hogy szerepel-e benne, de biztos vagyok benne .

(A záróvizsga után) Én nem tudom, hogy tudnak az emberek villámolvasás nélkül felkészülni egy vizsgára, azt sem tudom, én hogy voltam rá képes eddig! A vizsgára készülés során elejétől kezdve rengeteget relaxáltam, eleve a fotózás-aktiválás miatt is, illetve reggel-este is igyekeztem. Ez elég nagy nyugalmat adott, mindenki ki volt már borulva, én meg csak elvoltam, hol edzettem, hol tanítottam, aztán esténként tanultam. Végül is egy hét alatt az anyag végére értem. A tankönyveket fotóztam, a jegyzeteket tanultam. Azt még el kell mondjam, hogy a szomszéd nénink könyvtáros, és minden fotózás előtt belépek a végtelen nagy könyvtárba, és megbeszélem vele, hogy készítsen ki egy helyet a következő könyvnek, mert be fogom fotózni, majd vizualizálom a könyv helyét. Gyakorlatilag úgy képzelem el, hogy "befénymásolom" neki a könyvet, és ő az, aki sorba rendezi, illetve beköti. Amikor aktiválom, akkor előtte le szoktam menni a könyvtárba, és megkérem, hogy keresse elő a könyvet.

A vége felé, amikor eléggé dagadt már a fejem a sok anyagtól, akkor megfogadtam a tanácsod, és beszéltem az elmémmel. Csak úgy beszélni nem ment, nekem kell, hogy Valakihez beszéljek, így megjelenítettem. Hiszen az elmém az Én vagyok, ezért úgy jelenítettem meg, ahogy elképzelném magam: olyan hajjal, amilyenre éppen le akarom vágatni, olyan ruhákkal, amit szeretnék, de most még éppen másra kell a pénz, stb., és megbeszéltem vele, hogy meddig kell ezt a feszített tempót kibírnia, és megkérdeztem, hogy segítene-e nekem ebben az egészben, mert egyedül elég nagy falat, bár meg tudom csinálni, de ha ketten összefogunk, mégis egyszerűbb. Utána alfából mosolyogva és új erőre kapva jöttem fel. Akárhányszor megnehezedett a tanulás, végigjátszottam ugyanezt. Emellett vettem levendulaolajat, és a fürdővízbe is tettem, illetve a szobámban is rácsepegtettem a száraz termésekre, mert nagyon szeretem az illatát.

Az önmagamtól kérdezés érdekes volt, mert egyetlen kérdés merült csak fel, és az sem szorosan kapcsolódik a témához. Rengetegszer bevillant, hogy "elektromos vezetés". Csak utánanéztem, de végülis eggyel előbbi tételt húztam, mint amelyiknél esetleg előkerülhetett volna, de a tantárgy ugyanez volt. Azt még hozzátenném, hogy a vizsga előtt már egy nappal folyton beugrott annak a tanárnak az arca, akinél végül feleltem, bár másik tanár tételét programoztam . Még egyszer nagyon köszönöm a segítséged! Hálás vagyok . Egyre jobbakat!
Sz. Gergő

Áprilisban voltam a villámolvasás tanfolyamodon, amit azóta is sikeresen alkalmazok. Mivel mindent szeretek egy kicsit körülményesen csinálni, így ezt is kicsavartam a magam módján. Az első, hogy fotóolvasás során nem verset mondok, hanem dúdolok, nekem valahogy az kevésbé tűnik fel és kevésbé monoton. Viszont amit észrevettem, hogy amikor már vizsga előtt vagyok, az agyam egyenesen ellenkezik, hogy elmetérképet csináljak, és kényelmetlen arról tanulni, szinte "töri" a szemem. Érdekes volt, kémiai technológiára készültem, és elszámoltam magam idővel, így úgy voltam vele, hogy "villámolvasni nincs idő", egy napom van sok száz oldalra, úgyhogy jön a "jól bevált" elolvasom-kihúzgálom-elolvasom megint és kétségbeesek, hogy semmit nem tudok. Gyakorlatilag délután 5-re olyan pánik tört elő rajtam, ami még soha, talán az érettséginél sem (hiszen a főnökömnél vizsgáztam, és mivel nála végzek tudományos kutatómunkát, így nagyon kellemetlen lett volna rossz jegyet szerezni). Kiabálni lett volna kedvem, amikor úgy döntöttem, hogy elég, most befotózom a lapokat, addig is pihenek, megvárom a 20 percet és folytatom a 8-percessel, majd a színes-ábrás jegyzettel (mint mondtam, itt nem szeretem valamiért a gondolattérképet, ami a dolgozatoknál viszont kiválóan működik). Végülis egy órát vártam, majd a 8 perces átfutás közben meditációs zenét hallgatva hatalmas nyugalom fogott el, hogy jé, hát ez mind ismerős, mindet tudom, ha rákérdeznek, stb. Másnap elmentem vizsgázni, és 4-est kaptam. Spontán aktiváláshoz még nem volt szerencsém, de a reggeli információroham a fejemben közvetlen az ébredés utáni alfában gyakori az előző napi fotóolvasás után.
Összességében annyit még, hogy mindenkinek most már bátran ajánlom a villámolvasást, hiszen ha valaki nem is hisz abban, hogy működik (márpedig: kb. 4-500 A4-es oldalt tanultam meg eddig 3 vizsgámra, minden oldalon 4-6 diával, mindösszesen 5 nap alatt), akkor is a tanuláshoz megfelelő elme- és lelkiállapotot biztosítja, és ez már sokkal hatékonyabbá teszi azt! Köszönöm, egyre jobbakat!
Gergő

2008 őszén végeztem el először a Lépéselőny (most Tanuláskontroll) tanfolyamot, amit az érettségire való felkészülésemnél jól tudtam használni. Szinte az összes történelem érettségi tételt elmetérképre dolgoztam ki. Később elvégeztem a Villámolvasás tanfolyamot, amiről már nagyon sok jót hallottam (az egyik gimis osztálytársam is elvégezte). Ráadásul a Villámolvasás könyvet már olvasgattam, de nem voltam benne biztos, hogy jól, vagy inkább elég hatékonyan alkalmazom-e a leírt technikákat. A tanfolyamon minden kérdésemre választ kaptam, és az egyetemen gyakran alkalmaztam a módszert. Az elküldött elmetérképek közül pl. a pénzügytanosnak a története, hogy vizsga előtti nap úgy éreztem, végképp nem tudok semmit. Egész héten tanultam, de elfáradtam, s arra gondoltam, ismétlésképpen villámolvasom. Elszaladtam nagy fehér papírért a boltba, és nekiláttam. Olyan nagy anyagról volt szó, hogy csak a kulcsszavak fértek rá az elmetérképre, ezért minden fogalmat, amit felírtam, átismételtem. Másnap szóbelin öten voltunk benn egy számunkra idegen tanárnőnél, és az öt emberből csak én kaptam ötöst. :))) Sajnos, az egyetemi anyagok egy része tényleg olyan sok, hogy nem fért ki mindenhová rajz, és tudom, hogy nem lett volna szabad a másik oldalára írnom, de egyetemista lévén a lappal is meg a pénzemmel is spórolni kellett. Annak ellenére, hogy egyes elmetérképeken nincsenek rajzok, sokszor azt tapasztaltam, hogy már az is sokat segít, ha színes filctollakkal jegyzetelek. Az egyik legkedvesebb elmetérképem, ami angolul készült idegenforgalmi angol órára. Szegedről és Kecskemétről kellett készítenem egy-egy rövid előadást. Amikor a tanárnő meglátta az elmetérképeket, nagyon megdicsért, és ezzel együtt az előadás is jól sikerült, mert a kis vázlatok segítettek feleleveníteni a jellemzéseket. Ha össze szeretném foglalni, mit köszönhetek a tanfolyamoknak, akkor ezeket mondanám: kreatívabban gondolkodom - gyakran már előadáson ülve is képekben, színekben gondolkodtam, jegyzeteltem, mellőzöm a vonalas papírokat, inkább sima fehér lapokat használok; a célállítást és a tanulás megtervezését nyelvtanuláshoz is jól használom - azóta szeretem magát a tanulási folyamatot, nincs szótárfüzetem, egy A/5-ös füzetbe szótárazok, olyan szavaknál, amiket könnyű és egyértelmű lerajzolni, nem is írok magyar megfelelőt; mindig teli van a tolltartóm színes filcekkel - gyakran a csoporttársaim is kölcsönkérték őket, mert náluk soha nem volt ennyi szín; az elmetérképekről nemcsak nekem könnyebb tanulni - szaktársak gyakran kölcsönkérték őket, volt, amit el is felejtettek visszaadni :); társszerzője lettem jegyzeteimnek, könyveimnek - kiemelésekkel, rajzokkal egészítem ki az olvasnivalókat stb. Mindenkinek csak ajánlani tudom a tanfolyamokat. Remélem, segíthetek ebben a történeteimmel és a mellékelt elmetérképeimmel. Üdvözlettel
Balogh Andrea, Szent István Egyetem, turizmus-vendéglátás szak

Amikor vége lett a tanfolyamnak, egyből elkezdtem használni a tanultakat. Mivel a kórélettant tartom idén az egyik legnehezebb tárgyamnak, így elhatároztam, hogy ezzel kezdem. Az első témakör, amit vettünk, a gyulladás volt. Lefotóztam, majd elmetérképet csináltam, amit kifüggesztettem az ágyam mellé, és úgy nézegettem. A következő órán tesztet írtunk "gyulladásból", nagyon nehéz kérdések voltak. Miután kijavította a tanár, névsorolvasás közben sorolta azt is, kinek hogyan sikerült a teszt. Engem külön kiemelt, enyém lett a csoportban az egyik legjobb (hármast kaptam, ennél jobb jegy nem született). Nagyon meglepődtem, és persze örültem is. Azóta is használom a módszert, nagyon szépen köszönöm Neked, hogy megmutattad, hogyan kell. Üdvözlettel
Reni

Utáltam olvasni, mert nem értettem, nem láttam át a nagy anyagokat. Az a legjobb a villámolvasásban, hogy már a fotózás után úgy érzem, van fogalmam róla, ha pedig aktiválok is, TUDOM miről szól a könyv – töredéke idő alatt, mint korábban.
B. Lali

2001 őszén végeztem el a villámolvasás tanfolyamot Bakos Kornélnál. Nagyon tetszett, és bár az elmetérkép rajzolásában nem igazán voltam ügyes, elhatároztam, használni fogom. Néhány könyvet ugyan fotóolvastam, de a többi részt nem gyakoroltam, így feledésbe ment. Igencsak megörültem, amikor 2009 okóberében Juditnál, a barátnőmnél lehetőségem lett részben megismételni a tanultakat a Tanuláskontroll keretében. Nagyon lelkes voltam, és ismét határoztam: ezúttal nem hagyom elveszni a tanultakat. Egy évvel később beiratkoztam két tanfolyamra. A tananyagot fotóolvastam, s majdnem a feléhez részletes elmetérképet készítettem. Az első két térképpel nem voltam még elégedett, túl részletes volt, és a rajzok nem túl nagyok, aztán szépen javult minden. A többi leckéhez már csak a legfontosabbakat rajzoltam le, s ezeket kifüggesztettem a lakás különféle helyeire, így ahogy jártam-keltem, mindig újra és újra eszembe ötlött a lényeg. Azokat a leckéket, amikhez részletes térképet rajzoltam, a vizsgáig elő sem vettem, mégis könnyedén fel tudtam idézni ismétléskor. Amikhez nem volt teljes térképem, nehezebb volt tanulni, még ha fotóolvastam is, érezhető volt a különbség. A lényeg azonban megmaradt, álmomban többször is megjelent és még akkor is fel tudtam idézni!!! A vizsga előtt két nappal fotóolvastam még egy könyvet, ami a tanfolyam anyagával volt kapcsolatos. Alfában programoztam, hogy annál az előadónál vizsgázom, akinél a legjobban teljesítek, azt a tételt húzom, amit a legjobban tudok, és könnyedén megy minden, ami esetleg nem jutna eszembe, háromujj-technikával idézem fel. A vizsgán olyan tételt húztam, amihez csak egy kis rajzot készítettem, mégis könnyű volt. A rajz a szemem előtt lebegett, és a felkészülési idő alatt eszembe jutott majdnem minden, háromujj-technikával pedig szinte minden. Ötöst kaptam és dicséretet.
Mónika


Made with ‌

Easiest Website Builder